Anna Villa

 

 



























A kedvezményezett neve: Papp Gyula

a támogatott projekt címe: Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció
– magánszálláshelyek és egyéb
szálláshelyek fejlesztése

pályázat azonosító száma: TFC-M-1.1.2-2020-04256

a szerződött támogatás összege: 4.000.000 Ft

a támogatás mértéke (%-ban): 100%

a támogatott projekt tartalmának rövid bemutatása: apartmanház teljes külső hőszigetelése, valamint külön bejáratú mosókonyha kialakítása

a támogatott projekt befejezési dátuma: 2020.11.07. 

„A támogatott projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósul meg”

Tájékoztatás vendégek okmány bemutatási kötelezettségéről (2021.09.01-től):

Az 1992. évi LXVI. törvény 29. § (12) és (14) bekezdés értelmében Magyarországon életkortól függetlenül minden polgárnak kötelezően kell rendelkeznie személyazonosságát igazoló hatósági igazolvánnyal (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély), tehát már az újszülötteknek is. A jogszabályok alapján az adatok rögzítése minden igénybevevő vendégre vonatkozóan egyformán kötelező, így sem életkor, sem más változó – pl. a szolgáltatás után fizetendő díj, kedvezmények, a tartózkodás hossza, rokoni kapcsolat az igénybevevővel – alapján az adatok rögzítésétől eltekinteni nem lehet.

A szálláshely-szolgáltatást igénybevevő vendég a személyi azonosításra alkalmas okmányát (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély) a szálláshely-szolgáltatónak az adatok rögzítése céljából bemutatja.

Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja.

Nem kell rögzíteni azt az adatot, amelyet az okmány nem tartalmaz. Azokat az adatokat, amelyek rögzítése a szálláshelykezelő szoftver okmányolvasóján keresztül nem lehetséges, a szálláshely-szolgáltató manuális adatbevitel útján rögzíti a szálláshelykezelő szoftverében. 


Bemutatkozás

Az Anna Villa a Lenti Gyógyfürdő üdülőövezetében található, a termálfürdőtől 5 percnyi sétára.

Anna Villánkban két jól felszerelt apartmannal várjuk vendégeinket!

Az apartmanok külön bejáratúak, négy (+2) személyesek és az otthon kényelmét biztosítják (a két apartman egymás mellett helyezkedik el, így nem fordulhat elő, hogy a pihenésüket az Önök alatt/felett lakó más vendégek megzavarják). Az apartmanok alul és felül is egybe nyithatók, így nagyobb családoknak és társaságoknak is idális választás (összesen 12 fő elhelyezésére van lehetőség az Anna Villában). Mindkét apartmanhoz tartozik külön terasz székekkel, asztalokkal.

Apartmanonként két darab parkettás, klimatizált hálószoba, nappali (síkképernyős TV-vel, több mint 100 TV csatornával, USB filmlejátszási lehetőséggel, kényelmes kanapéval), jól felszerelt konyha (gáztűzhely, fagyasztós hűtőszekrény, kenyérpirító, kávé/teafőző, vízforraló, mikrohullámú sütő, tányérok, edények, evőeszközök, egyéb - főzéshez/sütéshez szükséges - konyhai eszközök), étkező, 2 WC, kézmosó, fürdőszoba. A WIFI az egész apartman területén kifogástalan minőségben elérhető (200 Mbps csomag). A fűtés modern, digitális termosztát segítségével szabályozható mindkét apartmanban. Az udvarban kerti kőgrill és bográcsozó található.

Vadonatúj férfi,- és női trekking, valamint gyermek kerékpárok (2-2-2 db) állnak vendégeink rendelkezésére, melyekkel felfedezhetik a csodálatos zalai vidéket. Pingpongasztal (+ pingpong háló, ütők, labdák) és tollaslabdaszett, valamint elektromos darts tábla is Vendégeink rendelkezésére állnak. A kerépárok, és a pingpongasztal csak saját felelősségre használhatók, a használatukból adódó esetleges balesetekért nem vállalunk felelősséget!

A garázs a kerékpárok tárolására szolgál, gépjárművek parkolására nem használható.

Az Anna Villa apartman házirendje

Kedves Vendégeink! Köszöntjük Önöket az Anna Villában!

Hogy biztosítsuk az Önök kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkednének házirendünkkel. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és a befizetett összeg vissza nem térítését vonja maga után, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.

Kérjük a berendezési tárgyakat rendeltetésüknek megfelelően használják, úgy mintha azok a sajátjuk lennének! 😊

Érkezéskor a bejelentés miatt kérjük megmutatni személyes dokumentumaikat (útlevél vagy személyi igazolvány). A fűtési szezonban (október 1 - április 30.) 2000 Ft/éj fűtési díjat számítunk fel. A szállásdíj, az idegenforgalmi adó és a fűtési díj fizetése a megérkezéskor történik. Ha bármilyen okból az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, nem áll módunkban a szállásdíjat csökkenteni, visszafizetni. A lefoglalt szállás legkésőbb az érkezés napját megelőző 5. napon mondható le díjmentesen, érkezés előtti 5 napon belüli lemondás esetén a szállásdíj 20%-a felszámításra kerül. A szállás minőségére vonatkozó esetleges kifogásokat rögtön érkezéskor hozzák tudomásunkra.

A szállás elfoglalása az érkezés napján 14:00 óra után lehetséges. Kérjük előzetesen (1 órával érkezés előtt) tájékoztassanak az érkezésük időpontjáról, mivel a tulajdonosok nem laknak az apartmanban és időre van szükségük, hogy odaérjenek fogadni Önöket (kb. 1 óra). Az apartmant a távozás napján 10:00 óráig el kell hagyni. Kérjük tájékoztassák a tulajdonosokat a távozásuk időpontjáról is. A Vendégek távozásakor a tulajdonos igény esetén jelen van, egyéb esetekben a kulcsot kérjük a postaládába bedobni. 19-22 óra közötti érkezés esetén 1500 Ft, 22 óra utáni érkezés esetén 3000 Ft díjat számítunk fel, mely az érkezés napján fizetendő.

A szállást és a kulcsokat olyan állapotban kell átadniuk, amilyenben az érkezésükkor volt: rendben és sértetlenül. A berendezések listája az apartmanban megtalálható. A vendégeink kapnak kulcsot a főbejárathoz, az apartmanhoz és a garázshoz (összesen 3 db kulcsot). Kérjük ne adják át a kulcsot illetéktelen személyeknek. Az átadott kulcsok esetleges elvesztése esetén a Vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni, és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni. Kérjük, hogy távozáskor a konyhai eszközöket tisztán, elmosva tegye a helyére, a kulcsokat a szálláshely végleges elhagyásakor le kell adni a szállásadó részére!

Ágyneműt és huzatot, kéztörlőt, törölközőt, konyhai kéztörlőket, toalettpapírt, mosogatószert, mosogatószivacsot biztosítunk Vendégeinknek. A szobákat a vendégek tisztán, kitakarítva veszik át.  10 éjszakánál hosszabb elszállásolás során heti egy alkalommal ágyhuzat-csere. Az itt tartózkodásuk alatt a szállást nem takarítjuk, a szemétkosarat nem ürítjük. Önök felelősek a szálláshely tisztaságáért. Ehhez szükséges eszközök (seprű, lapát, felmosó eszközök) a garázsban rendelkezésre állnak. A háztartási hulladék a szemeteskosárban helyezhető el. Amennyiben megtelt, a ház előtti kukába lehet a hulladékot elhelyezni, melyet keddenként ürítenek. Kukazsákok a konyhai fiókban, vagy a mosogató alatt találhatók.

A vendégház jól felszerelt konyhával rendelkezik.  A Vendégek saját magukról gondoskodnak. Főzésre gáztűzhely, sütésre gázsütő áll a vendégek rendelkezésére. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.  Kérjük, a szobákban ne étkezzenek! Ezt csak a konyhában, és az étkezőben tegyék.

A közös helységek, tárgyak (udvar, tűzrakó/grillező hely) igénybevétele mindenki számára lehetséges, a többi vendég egyeztetésével. A garázs a kerékpárok tárolására szolgál, gépjárművek parkolására nem használható.

Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen és kizárólag faszén felhasználásával, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet. A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére.

Személyes dolgaikért és értékeikért - amennyiben a szálláshelyen hagyják őket - felelősséget nem tudunk vállalni. Az apartman területén hagyott járművekért felelősséget nem tudunk vállalni. Amennyiben elhagyják az apartmant, zárják be az ajtót és az ablakokat! Feltétlenül kapcsolják le a világítást, az elektromos eszközöket és zárják el a csapokat, ha kimennek a szállásegységből!

Nem megengedett a bútorokat, a benti felszerelést másik egységbe, házon kívül, illetve a strandra vinni. Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát!  Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat. Az érkezéskor és az induláskor az apartmant megvizsgáljuk és az esetleges - szándékos, vagy véletlen - károkozás esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen teljes összegben megtéríttetjük.

A tulajdonosnak nincs joga a Vendég távollétében belépni annak szálláshelyére. Kivételt képeznek azok az esetek, amelyek biztonsági okok vagy anyagi károk megelőzése érdekében elkerülhetetlenek. Ebben az esetben kötelesek erről a Vendéget a következő találkozásnál értesíteni. Amennyiben annak a gyanúja merül fel, hogy a berendezésben kár keletkezett, a Vendég köteles beengedni a tulajdonosokat a szállásra, hogy ellenőrizzék azt.

A DOHÁNYZÁS TILOS az apartmanban és az erkélyen! Dohányozni csak az arra kijelölt helyen (udvar területe) szabad (hamutartót biztosítunk). Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a vendégház teljes területén a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Házi kedvencet nem áll módunkban fogadni.

Nem engedélyezett a szállásra bevinni elektromos készüléket (ventilátor, főzőlap) a tulajdonosok beleegyezése nélkül.

A szálláshely belső és külső részébe tilos beengedni olyan személyeket, akik nem bejelentett vendégei a szállásegységnek.

Vendégeink biztonsága érdekében az apartman bejárati része és a garázs kamerával megfigyelt terület (egyéb területek nem).

 A többi Vendég és a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, a vendégházban 22:00-08:00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni. Ezúton is szeretnénk megkérni Önöket, hogy ne hangoskodjanak az utcán és a lépcsőházban, ha éjszaka jönnek haza, vagy kora reggel elhagyják az apartmant!

Felhívjuk figyelmét, hogy a tulajdonosnak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, stb.).

Különleges esetekben, mint tűzkár, lopás, betörés, fertőző betegség, stb. a Vendég köteles tájékoztatni a szállásadót. Tűz esetén hívják a 112-es telefonszámot!

A házirend betartását a tulajdonos ellenőrizheti.

A tulajdonos fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó Vendégeket nem fogadja, illetve a vendégházból azonnal eltávolítja.

Minden vita, amit nem lehet megbeszélni egymás között, polgári peres úton kerül rendezésre.

Kellemes időtöltést kívánunk apartmanunkban!

A szálláshely szolgáltató 0-24 órában elérhető telefonszáma: +36702099913; e-mail címe: lenti.annavilla@gmail.com

A szállás vendég általi elfoglalásával a házirendet megértettnek és elfogadottnak tekintjük.

NTAK regisztrációs szám: MA22054944

Szálláshely típusa: a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 2. § 6. pontja szerinti "magánszálláshely"